2014.04.17. 09:29 Török Márk blogja

Lassan kihal az afrikaans nyelv

Dél Afrikában kampányt indítanak az őshonos nyelvek megóvására. A megóvás első lépése, hogy felkutatják azokat a leginkább idős embereket, akik még beszélik ezeket a nyelveket vagy ezen, nyelvek valamely dialektusát.

 

afrikaans.jpg

kép: http://www.hum.au.dk

A nyelvek eltűnésének okai leginkább a munkalehetőség és az angol irodalom elsöprő túlsúlya. Dél Afrika gazdaságának legnagyobb része az ország majd 8%-át kitevő fehér lakosságának kezében összpontosul, akik leginkább az angol nyelvet favorizálják és a nekik dolgozó feketéktől pedig elvárják az angol nyelv tudását. A gazdasági okokon túl az angol irodalmi túlsúly nem pusztán a választható vagy vásárolható könyvek területén érzékelhető, hanem az oktatásban és a tudományos publicisztikákban is. Dél Afrikában az oktatásban választható tankönyvek közül öt könyvből négy angol nyelvű. Emellett a könyvkiadásban a megvásárolható könyvek közül tíz könyvből nyolc angol. A tudományos munkákban pedig tízből tíz munka angolul íródik.  

komment

2014.04.15. 12:33 Török Márk blogja

Videó konferenciával köti össze a világ diákságát a Global Nomads Group

A különböző kultúrák és emberek találkozását tűzte ki célul Global Nomads Group, amely már 15 éve próbálja összekötni egymással a világ számos pontján élő fiatalokat és diákokat. A program célja, hogy a fiatalok ne csak kiadványokból, könyvekből vagy filmekből ismerkedjenek más kultúrákkal, hanem élő kapcsolatok alakuljanak ki ahol egymástól kérdezve ismerhetik meg a másikat.

A sokévi munka gyümölcseként áprilisban 5 ruandai és 5 amerikai fiatal beszélgethetett egymással. A Global Nomads Group értékelése szerint a szemtől szembeni beszélgetés nagy hatással volt mindkét kultúra fiataljaira, de leginkább az amerikai diákokra, akik felfedezhették Ruanda tragikus múltját és egyben gazdag kultúráját. A találkozásról a CNN is beszámolt.

komment

2014.03.26. 11:41 Török Márk blogja

A fekete professzorok szerint még mindig jelen van a rasszizmus az Angol egyetemeken

Az egyetemeken még mindig nagy területet kap, a rasszista gondolkodásmód állítják fekete bőrű professzorok. Állításuk szerint ez a gondolkodásmód nem csak a diák-diák viszonyra vagy a tanár-diák viszonyra jellemző, hanem a tanár-tanár viszonyra is. A nevüket elhallgatni kívánó tanárok és professzorok azzal érveltek, hogy a rasszista és kirekesztő látásmód sokszor akadályozza egy tehetséges fekete bőrű tanárok előmenetelét. Ezt azzal kívánták alátámasztani, hogy az Egyesült Királyságban a 18500 professzorból csak 85 fekete bőrű és ebből csak 17 nő.

Black-graduate.jpg

kép:blackyouthproject.com

A fekete professzorok kiemelték, hogy amíg a közgondolkodásban a fekete bőrű embereket csak a sport vagy a zene területén ismerik el és gyakran gátolják őket abban, hogy a tudományos vagy közéleti tevékenységet folytassanak, addig az Egyesült Királyságban a helyzet nem fog változni.

komment

2014.03.25. 10:50 Török Márk blogja

A Coloradói Állami Egyetemen cowboy szakot indít

A Coloradói Állami Egyetemen szóvivője szerint az egyetem cowboy szakot indít, mivel az USA-ban a váltózó piaci és foglalkoztatási igények új irányokba terelték a diákok érdeklődését és az egyetem is új kísérletekbe fogott. Mivel a jelentkezők száma visszaesést mutat a klasszikus bölcsész és üzleti szakokon ezért az egyetem úgy érezte, hogy ideje újítani.

A szóvivő elmondása szerint az egyetem a cowboy szakon alapképzést és mesterképzést is kínál. Emellett ha a szak felkelti a jelentkezők érdeklődését, akkor az egyetem elgondolkodik egy PhD program beindításán.

 

Science Cowboy iPhone Wallpaper.png

 kép: http://iphonewalls.net

Az arizonai, a wyomingi és a montanai egyetemek is hasonló terveken gondolkodnak és más olyan egyetem is, akik a cowboy hagyományokat őrző államok területén oktatnak.

Az egyetem reméli, hogy az új szak vonzza majd a középiskolásokat és a külföldi diákokat, hogy megismerkedhessenek a déli államok régi hagyományával.

komment

2014.03.24. 12:47 Török Márk blogja

Skócia elszakadása súlyosan sértené az Egyesült Királyság oktatást

A Skót Ügyek Bizottságának véleménye szerint "sokkal nagyobb, gondokat okozhat Skócia függetlensége, mint ahogyan azt a skót kormány gondolja."

A felvetés szerint a Skót függetlenségi törekvések számos jogi problémát okoznának az oktatás finanszírozásában. A bizottság felvetése szerint összeférhetetlen, hogy az angol diákok Skóciában más fizetési feltételekkel tanulhatnak, mint az EU-ban bárhol. Emellett rávilágítottak arra is, hogy a Skót kutatások és fejlesztések sok forrástól esnének el.

 

anglia_skócia_skót_függetlenség_123rf.jpg

kép: www.tozsdeforum.hu

Erre reagálva Mike Russell Skót oktatási miniszter azt mondta, hogy „Angliának és Skóciának közös érdeke, hogy a kutatásokat együtt folytassák és ezért a függetlenség nem feltétlenül érintené vagy vetné vissza a hatékonyságot.”

A miniszter közleménye ellenére a skót oktatási szakemberek nincsenek meggyőződve arról, hogy a függetlenség nem okozna finanszírozási és jogi gondokat az oktatás és a kutatások területén.

komment

2014.03.20. 14:24 Török Márk blogja

Gondoskodj védőoltásról és fodrászról ha katona akarsz lenni Indiában

Az indiai katonai iskola szabályzata és felvételi követelményei között bukkantam rá több érdekességre, amelyet most szeretnék nektek bemutatni.

Ha Indiában szeretnél katona lenni nem csak a fizikai vagy pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon kell átesned, hanem egy sor más követelménynek is meg kell felelned például:

   -    el kell érni a 9 éves kort

   -   csak az jelentkezhet, aki angol iskolát végzett

   -   védőoltások igazolásának bemutatása: tífusz, kolera, hepatitisz stb.

   -   a jelentkezőnek gondoskodnia kell az iskola által előírt hajhosszról

 

india cadet.jpg

kép: http://www.thehindu.com

A felvételi követelmények között (egy kis könnyítés képpen) az is ki van emelve, hogy kaszt, hit vagy vallástól függetlenül is lehet jelentkezni.

A felvételin túl a ház szabályzata is tartogatott érdekességeket. Így például a felvételt nyert ifjaknak (kadétok) előírják a kötelező ruhaviseletet, amely még nem is lenne a meglepő, ha nem arról lenne szó, hogy más ruhád nem is lehet csak külön engedélyjel.

 

komment

2014.02.24. 13:32 Török Márk blogja

Így fogadták a gólyákat 1880-ban

A Massachusettsi Mezőgazdasági Főiskola oldalán egy igazi érdekességre bukkantam, ahol egy gólyát „avatnak” be társai. Ez talán a legelső képi ábrázolás egy ilyen eseményről. Maga a kép magáért beszél és jól kivehető rajta, hogy pontosan miről is van szó.

 

EarlyMACHazing.png

 

Kép: https://archive.org/details/massachusettsagr1897mass

 

 

komment

2014.02.05. 14:01 Török Márk blogja

Az orosz állam bulit szervez a fiataloknak Szocsiban

Az ifjúsági ügyekért felelős szövetségi hivatal bulit szervez a fiatal oroszoknak, leginkább egyetemistáknak és főiskolásoknak jelentette be Szergej Belokonev a hivatal vezetője. Az orosz fiatalok összejövetelének több célja is van, de elsődlegesen az, hogy minél több szurkoló és sportrajongó gyűljön össze a városban és így közösséget alkotva együtt szoríthassanak az orosz sportolóknak. Emellett nemzetstratégiai célja, hogy Oroszország minden szegletéből fiatalokat hozzanak, és így képviseltesse magát az orosz ifjúság az ország számtalan pontjáról. A közösségalkotáson és a nemzetépítésen túl cél az is, hogy önkénteseket gyűjtsenek, akik részfeladatokat ellátva segítik az olimpia lebonyolítását.

szocsi-2014.jpg

Magára az összejövetelre egy hatalmas fűtött sátrat állíttat a Hivatal, amelyben a sportközvetítéseken túl számos más program kap helyet, mint például koncert, nyereményjátékok. A Hivatal kezdeményezéséhez idáig 10 város csatlakozott, akik anyagi támogatást adnak, hogy a fiataljaik eljuthassanak az olimpiára.


kép: http://www.sportfm.hu

komment

2014.01.30. 11:51 Török Márk blogja

A tehetséges fiatalok támogatása az orosz oktatási rendszerben

Ahogyan az előző bejegyzésemben már megemlítettem az Orosz Oktatási Minisztérium kiemelt projektjeiből szemezgetek. Ebben az írásomban a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanárok után a legtehetségesebb fiatalok támogatásáról szeretnék beszámolni.

 

Az orosz kormányzat kiemelt nemzeti projektjei közül az egyik legnagyobb költségvetési tételt magában hordozó tehetséges ifjúsági projekt 2007-ben látott napvilágot, amely 2013-ra akárcsak a tanárok esetében túllépett a minisztériumi kereten és saját önálló szövetségi költségvetési tétellé vált. 2013-ban a szövetségi költségvetésből mintegy 120 millió rubelt költöttek a tehetséges fiatalok támogatására mondta Szergej Belokonev a Szövetségi Ifjúsági Ügynökség vezetője. Belokonev hozzátette azt is, hogy a támogatások teljes összege 693 millió rubel, hiszen a szövetségi költségvetésen túl számos állami és regionális pénz is kiegészíti a nemzeti projektet. Belokonev továbbá azt reméli, hogy be tudják vonni az üzleti szféra több szereplőit is a tehetséges fiatalok 2014-es támogatásába. Itt elsősorban nem pénzben kapott támogatásra kell gondolni, hanem a tehetséges fiatalok szakmai tapasztalatának és későbbi elhelyezkedésének elősegítésében vennének részt.  

Fwma5zDV_Js.jpg 

 A programban résztvevő diákok, az ország számtalan iskoláiból adják be jelentkezésüket, hogy elnyerjék a díjakat, de még így is a díjazottak elbírálása több szempontot követ. A 2012-es évben 5 350 fiatal tehetség kapott díjat Oroszországban. A program értelmében az orosz szövetségi elnök, 1 250 gyermeknek külön kiemelkedő díjat adott, mert a szövetségi állami tanulmányi versenyeken vagy, mert a nemzetközi versenyeken értek el kiemelkedő eredményt. Az ő díjuk 60 ezer rubel. A többi 4 100 fiatal tehetség, akik például regionális versenyeken indultak 30 ezer rubelt tehettek zsebre.

 
A nem kiemelt eredményekért járó díjakat az Orosz Föderáció területén több szempont alapján osztják szét. A díjak szétosztásának meghatározása minden egyes régióban úgy határozzák meg, hogy az arányosan legyen minden régióval, tehát egy-egy régióban a fiatalok számhoz mérten osztják ki a díjakat. A szabályok szerint a díjra jelentkező tehetséges fiatalok, akik nem értek el kiemelkedő eredményt országos vagy nemzetközi szinten az alábbi témákban nyújthatják be igényüket: közmunka, a tudományos-technikai kreatív munka, oktatási-kutatási tevékenység, művészet és amatőr sport.

 
A díjak kifizetése a diák saját számlájára kerül, amely felett teljes mértékben saját maga rendelkezhet. Emellett minden díjazott kap oklevelet és egy formanyomtatványt az Oktatási Minisztériumtól.


Kép: http://kpfu.ru

komment

2014.01.27. 10:36 Török Márk blogja

A legjobb tanár díja Oroszországban

Az Orosz Oktatási Minisztérium több kiemelt projektet indított az elmúlt években. Ezek közül szemezgetek mostani írásomban. A megannyi kiemelt program és terv közül a leginkább szemet-szúró számomra a „legjobb tanár díja”.

 

A legjobb tanár díja, mint kiemelt nemzeti projekt 2006-tól ad támogatást a legjobban teljesítő tanároknak. A tevékenység célja, hogy ösztönözze az oktatási és pedagógiai tevékenységet illetve, hogy a tanárok fejlesszék a kreatív és szakmai lehetőségeiket.

teacher-photo.jpg



Ezen nemzeti projekt belső tartalmához hozzátartozik még, a „Nap Tanára” díj, amely komoly pénzjutalommal bátorítja a tanárokat, hogy még aktívabban fejlesszék tevékenységüket. A díjat az ország 10.000 legjobbnak választott tanárának osztják ki, amelynek mértéke 100 ezer rubel (kb. 600.000 Ft). 2010-től, a 10.000 díjazottból az Orosz Föderáció elnöke, a legjobb 1.000 tanár díjösszegét 200.000 rubelre emelte, amelyet minden évben kiosztják. A díj komolyságához tartozik, hogy nem csak az Orosz Oktatási Minisztérium egy harmadrangú kezdeményezéséről van szó, hanem az Orosz szövetségi költségvetés kiemelt tétele (0,2 milliárd rubelt).

 

A díjazottak kiválasztásában a minisztérium, figyelembe veszi a tanulók számát, vagy az oktatási intézmények helyét (városi, vidéki), és lehetőségeit. A díj elérésének egyik legfőbb kritériuma az általános oktatási programok megvalósításának kreatív, innovatív hozzáállása, amelyet elsődlegesen az általános és középfokú oktatásban lehet leginkább megvalósítani. Ehhez kapcsolódik, hogy a legtöbb díjazott és nagy eredmény épp az általános és középfokú oktatási tevékenységhez kapcsolódik.



A belső tartalmi kitűzéseken kívül, maguknak a pedagógusoknak is állít kritériumot az Orosz Szövetségi Állam. A rendeletben szigorúan meg van határozva, hogy csak olyan tanár díjazható, amely legalább három éve tanít egy adott iskolában, ezen kívül igazodik az általános oktatási programhoz és nem pusztán szervezési vagy igazgatási funkciója (aki csak ilyen tevékenységet folytat az eleve nem is indulhat a díjért) van, hanem ténylegesen pedagógiai munkát végez. Ha egy tanár elnyerte a díjat joga van még egyszer elindulni a versenyen, de csak öt év múlva.

kép: http://blog.educaedu.com

komment

süti beállítások módosítása