2013.11.20. 10:52 Török Márk blogja

Az orosz oktatás nagyságának változása

A Szovjetunió szétesése az oktatás területén is sok változást hozott. Ennek eredményeképpen az orosz oktatás hanyatlását tapasztalhatjuk, amely már korántsem tartozik a világ élvonalába. Ugyanakkor az orosz értelmiség és átlagember romantikával tekint vissza a múlt oktatási és kulturális nagyságaira. A nagy írók, művészek, tudósok mind-mind beleíródtak az orosz emberek szívébe, amely büszkeséggel tölti el őket, hiszen úgy érzik egy nagy, fejlett és erős nemzet polgárai. Ennek a nézetnek a képviselői és szószólói leginkább azok a konzervatív oktatáspolitikusok, akik továbbra is a szovjetoktatási rendszerben gondolkodnak, így  elleneznek minden reformot és liberalizációt, amely véget vethet a „hagyományos” oktatási modellnek.

Ezzel szemben Alexander Asmolovnak köszönhetően, aki 1988-1998 között az Oktatási Minisztérium miniszterhelyettese volt, lassan de biztosan fejlődésnek indult az orosz oktatás. Hivatali ideje alatt hatalmas ellenállásokba ütközött, hiszen az egész oktatási rendszer, az alapszintűtől a felsőfokúig, a kilencvenes években a szovjetérás oktatók nagy létszáma miatt nem mozdult. Asmolov viszont keményen szembeszállt a szovjet konzervatívokkal és majd 10 éves munkájának gyümölcseként számos reformot tudott bevezetni.

A szovjet blokk felbomlása és az orosz rendszerváltozás egy új folyamatot is magával hozott. Ez pedig a külföldi egyetemek Oroszországba való betelepülése. A külföldi egyetemek leginkább Moszkvában és Szentpéterváron jelentek meg, amelyek egyfajta liberalizációs folyamatot hozta a kétezres évek elején. Az orosz ifjúság most már sokkal szabadabb lehetett, mint a szovjet érában és a világra is több rálátása volt. Ennek egyik eredménye, hogy a külföldi egyetemek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében. A többségében amerikai egyetemek ugyanakkor hozzák magukkal a saját oktatási rendszerüket, amely szépen lassan begyűrűzik az orosz oktatásba is. A hatásait leginkább politikai oldalon érezhetjük, ahol a konzervatívok és a liberálisok feszülnek egymásnak. A politikai csatározásoktól távolabb viszont az orosz városi ifjúság már egy határozottan nyugatias életet tudhat magáénak, akik számára vonzóbbak a külföldi egyetemek, szemben a konzervatív, maradi oroszok intézményekkel.

A nagy orosz oktatási múlt tehát letűnőben van és kezd, felemelkedni az új, leginkább amerikai oktatási stílus.    

komment

süti beállítások módosítása