2013.07.17. 21:11 Török Márk blogja

Pont kerül a „bérletmizéria” végére

Mint az bizonyára sokak számára ismeretes, hétfőn döntést hozott a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa az államilag támogatott hallgatók helyi utazási támogatásával, azaz a hallgatói bérletekkel kapcsolatosan.

 Az SZTE EHÖK honlapján is olvasható az erről szóló közlemény (http://sztehap.hu/posts/496-Torok-Mark-kozlemeny-a-hallgatoknak-nyujtando-helyi-utazasi): A Szenátus 2013. július 15-i ülésén, 45 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett jóváhagyta a „Hallgatóknak nyújtandó helyi utazási támogatási szabályzatot” Ezek alapján elmondható:

 

  • hogy a bérletszabályozás módosul 2014. II. félévétől
  • a továbbiakban a szociális ösztöndíj pályázati rendszerén kell igényelni,
  • továbbra is az államilag finanszírozott hallgatók 100%-a  jogosult pályázni
  • és az érvényes pályázattal rendelkező hallgatók 90 % -a továbbra is bérlettámogatásban részesül.

 

Az előzményekről:

 

Májusban három Szakos Érdekvédelmi Képviselő (SZÉK) hallgató kezdeményezte, a bérlet-finanszírozás változtatásának lehetőségeiről szóló összhallgatói szavazást. A téma felbukkanása csak a tájékozatlanokat érte váratlanul, aki valaha foglalkozott a hallgatói normatíva felosztásával, utánajárt a szociális ösztöndíj hátterének, az évek óta tisztában lehetett vele, hogy az SZTE országosan egyedülálló juttatását, a bérletet kvázi a szociális ösztöndíj rovására lehetett az évről-évre emelkedő árak mellett fenntartani.

 

A srácok kaptak hideget-meleget a sajtótól, önjelölt „oknyomozóktól”, holott a kezdeményezésük és ezzel együtt a felelősségük is az aláírásgyűjtésig terjedt, ami végül lehetővé tette a az SZTE történetében eddig példátlan összhallgatói szavazást.

Egy ilyen szavazásnál kevés demokratikusabb egyetempolitikai megoldás létezik és a hitelességet közjegyző védte – csak az összeesküvés-gyártók kedvéért teszem hozzá. Az igaz, hogy a Szenátus a szavazás végeredményétől némileg eltérő döntést hozott, mégis a szavazásnak is köszönhető, hogy a lehető legkisebb mértékben változik a rendszer, hiszen a felsőoktatás mai viszonylataiban nem lett volna kirívó az sem, ha egyszerűen megszűnik.

 

Szavazás és döntés:

 Szomorúnak találom, hogy egyesek, ahelyett, hogy a pozitívumokat látták volna (például, hogy mindenki véleményt nyilváníthatott, egy igazságosabb rendszert akartak a SZÉK-esek, megmaradt a bérlet), elárasztották az Internetet a téves információkra épülő konspirálással. (Az elfogadott szabályzatban is szerepel, hogy a felszabaduló összegnek a szociális támogatás alapját kell növelnie.) Az pedig különösen káros volt, hogy még az egyik helyi sajtó is pontatlan tájékoztatást adott a dologról.

 

Néhányan kifogásolták az időzítést, miközben az egyetemek szerte az országban súlyos és gyors megszorításokra kényszerülnek és nincsenek ezzel másképp a HÖK-ök sem. Van ahol már akut probléma az ösztöndíjak időben történő utalása is, de a hírek szerint van olyan fővárosi HÖK, ahol a minimumra sorvasztják a hallgatóknak nyújtott szolgáltatások körét, hogy a bizonytalanul érkező források mellett az alapvető juttatásokat fél év múlva is megkaphassák a jogosultak. Szeged most először kényszerült hallgatókat is érintő változtatásokra, mióta 2011-ben elkezdődött felsőoktatás kormányzati reformja. Közben azt se felejtsük el, hogy utoljára 2008-ban emelték a juttatások forrásául szolgáló hallgatói normatívát, akkor is csak alig.

 

A háromezer fős részvételi arány miatt sajnos inkább véleményfelmérésnek volt alkalmas az összhallgatói szavazás első próbája. Bár a szavazás során egyik variáció sem kapott abszolút többséget, abban egyetértett a résztvevők 59,08%-a, hogy valamilyen módon módosítanák a jelenlegi rendszert, a szociális ösztöndíjban részesülők körének bővítése érdekében. A kari dékánokat, szakszervezeti vezetőket, egyetemi vezetőket tömörítő Szenátus ezzel összhangban hozott, egyértelmű döntése végképp igazolja a változások szükségességét.

 

A szoctámról:

 Azt már kollégáktól hallottam, hogy szociálisan milyen érzéketlenül álltak a közösségi oldalak kommentelői a kérdéshez. Sok hallgató nincs tisztában azzal, (és miért is lenne), hogy néhány társuk milyen hátrányos környezetből érkezik, miközben tehetségük és munkájuk révén minden segítséget megérdemelnének ahhoz, hogy tanulmányaikat folytatni tudják. És nem csak az alapvető szociális körülményekhez, hanem ahhoz is joguk van, hogy az egyetemi éveik ugyanolyan felhőtlenül teljenek, mint a szerencsésebbeknek. Éppen ezért vitán felüli a szociális támogatások létjogosultsága, szerencsére ezt a Nemzeti Felsőoktatási Törvény biztosítja.

 

Egyébként szívesen vesszük a javaslatokat a szoctám megreformálására, azt azonban szeretném rögzíteni, hogy jelenleg a lehető legalaposabb ellenőrzési rendszert alkalmazzuk, amit a törvények lehetővé tesznek és nem minősül etikátlannak. Bevallom, kénytelenek vagyunk jóhiszeműen viszonyulni a pályázókhoz, nem feltételezhetjük, hogy valakinek célja átverni a rendszert. (Persze, volt már rá példa, hogy valaki megpróbálta, ellene az egyetem vezetése fegyelmi eljárást indított.)

Az elektronikus pályázatoknál egyébként a szubjektivitás a minimumra csökken, ráadásul bárki jelentkezhet javítónak, így a szociális támogatások odaítélésének tisztességessége nehezen vitatható.

 

Az új bérletrendszer:

 Minden felmérés szerint az SZTE hallgatóinak nagyjából 15-20 %-a nyomorog. Nem lehet egyetempolitikai gyávaságból ezeket a hallgatókat sújtani. A helyi közlekedési bérlet hatósági áras, nem képezi alku tárgyát a közlekedési társasággal, miközben a hallgatói normatíva évek óta még az infláció mértékével sem nőtt és a jelenlegi helyzetben elég valószínűtlen, hogy nőni fog. Államilag támogatott hallgatónként 11.900 Ft/hónap, a szemeszter 5 hónapjában. A rendszer változatlan fenntartása hosszútávon a szociális ösztöndíjban részesülők körének minimálisra csökkenését, majd megszűnését eredményezte volna.

 

Az új rendszer tehát 2014. februárjától lép hatályba, így a leendő elsőévesek a jelentkezéskori feltételek mellett kezdik az egyetemet. Továbbra is minden államilag támogatott hallgató jogosult lehet, de pályázniuk kell. Nem tartom ördögtől való dolognak, hogy pályázatot kelljen kitöltenie annak, aki fel akarja venni a két félévre nagyjából 30 ezer Ft értékű bérletet. Az érvényes pályázatot benyújtók 90 %-a szociális alapon részesül a juttatásban. Ezzel a megoldással továbbra is mindenki hozzájut a bérlethez, akinek valóban szüksége van rá. Előzetes kalkulációk szerint eközben 10-20 ponttal is csökkenhet a szoctám ponthatára.

 

Máshol az ösztöndíjak késnek, a hallgatói szolgáltatások már stagnálnak. És melyik egyetemen járnak még a szegedihez hasonló juttatások: bérlet, jegyzettámogatás, eseti szociális ösztöndíj, szakmai támogatás, tudományos támogatás? Melyik egyetemen létezik kétkörös fellebbezés a szociális támogatásra vonatkozóan? Hol lehet még minden esetben jogorvoslatot kérni? Melyik egyetemen kerülték el eddig ilyen mértékben, hogy a hallgatóknak érzékelnie kelljen a forráskivonásokat, legyen szó akár a könyvtár nyitva tartásáról vagy a támogatások folyósításáról?

A válasz: Sehol.

komment

süti beállítások módosítása